Tavaszi irodalmi díjak 2020 : Kávészünet

Tavaszi irodalmi díjak 2020

Koronavírus ide, karantén oda, szerencsére sem a hazai irodalmi élet, sem az európai nem állt le teljesen, és idén rendhagyó módon online adtak át számos népszerű, közismert irodalmi díjat.
Bejegyzésemben időrendi sorrendben fogok beszámolni öt irodalmi díjról.

Nádasdy Ádám kapta az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjat a Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért, melyben szonettek és szabadversek, rímesek és rímtelenek, könnyed-humorosak és mélyen felkavaróak is helyet kaptak.
A kötet könyvtárunkból kölcsönözhető, egyetlen délután el lehet olvasni, és meglehetősen sokat lehet álmélkodni Nádasdy briliáns nyelvhasználatán.
Széchenyi Ágnes irodalomtörténész laudációjában kiemelten méltatta Nádasdy Ádám sokoldalúságát, és így jellemezte a verseskötetet:
„Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez.”

Mellékelem a címadó költeményt, egy kis kedvcsinálónak:

Jól láthatóan lógok itt

Két felhő között ím lógva maradtam,
a lábam kalimpál a semmibe.
Nincs biztos föld, szilárd talaj alattam,
de legalább ellátok messzire.

Fiatalon mindig a múltba néztem,
hogy hol siklott ki az egész dolog.
Kerestem: kinek hajtsam meg a térdem,
most meg ha kell, ha nem kell, lerogyok.

A felhők közt hideg van és világos,
én is jól láthatóan lógok itt.
Kíváncsi gúnnyal vizsgálgat a város,
és hallom a kérdést, a szónokit:

nem kéne-e a jövő felé csúszni,
a nappal szemben siklani akár?
Kell-e a mások igazába bújni,
mint használt fészket használó madár?

(forrás: https://bit.ly/3eAeCBf)

Nádasdy Ádám művei könyvtárunk katalógusában

 

A 2016-ban, Libri Könyvkereskedelmi Kft. által alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2019-ben összesen 179 könyv felelt meg, a lista 51 kiadó könyveiből állt össze.
Ebből a hatalmas listából 180 közéleti személyiség választotta ki a tízes shortlistet, amire aztán két hónapig a nagyközönség szavazott.

Így lett a Librinél két díjazott is, május 13-án egy különleges, online díjátadó keretében hozták nyilvánosságra az idei év díjazottjait. A Libri irodalmi díjat az ötfős szakmai zsűri, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig több mint 30 000 olvasói szavazat alapján adták át.
A Libri irodalmi díj nyertese 2020-ban Láng Zsolt Bolyai című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye kapta.

Grecsó Krisztián műve meglepő módon úgy lett közönségkedvenc, hogy mind a Molyon, mind a Goodreadsen vegyes fogadtatása van a regénynek. Aki szereti, az egyenesen imádja Verát, a könyvet, illetve a főhőst, felfedezi benne a saját múltját, míg aki utálja a könyvet, az közhelygyárnak tartja.
Én az első kategória vagyok, így értékeltem tavaly a művet:

„A történet előtt áll két mottó, Szabó Magda Abigéljéből az első sor, és A Pál utcai fiúkból egy másik idézet. Az első fejezet elolvasása után meg is voltam arról győződve, hogy ez egy kortárs kézzel írott, de 1980-as években játszódott, tinédzser fejlődésregény lesz, ami azért jócskán leegyszerűsíti a történetet.

Igen, fejlődésmese is Vera története, mégpedig azé az elhúzódó, sokszor nem egyetlen pillanat alatt bekövetkező, de bizonyosan lelki nyomokat hagyó események leírása, mikor a gyerekből felnőtt lesz.
Sokan leírták már előttem a molyon: kivételesen nagyszerűen sikerült ábrázolnia a negyvenes Grecsó Krisztiánnak a tíz éves kamaszlányt, – olvasás során többször múltbéli magamra ismertem, de ezzel szerintem sok női olvasó lesz így.
Biztos kézzel, átélhető élményként írta le az első szerelem setesutaságait, illetve érzékeltette, hogyan, miként romlik le a gyerek szeme elől a felnőttek pompásnak gondolt, valójában sivár világa.”

Grecsó Krisztián művei könyvtárunk katalógusában

Láng Zsolt az ifjabb Bolyai, a matematikus Bolyai János kéziratos hagyatékai nyomán írt regényt, próbálta érzékeltetni a bonyolult apa-fiú kapcsolatot, ami a két zseni életét összekötötte, egybe szőtte és külön választotta.
Ahogy a fülszöveg mondja: “A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.”
Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára”.

Láng Zsolt művei könyvtárunk katalógusában

 

A Hazai Attila Irodalmi Díj egy magyar irodalmi díj, amit a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére alapított 2016-ban, hogy évente elismerésben és támogatásban részesítsen egy-egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett a fiatalon elhunyt író emlékének ápolása, továbbá, hogy segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. Az alapítvány elnöke: Garaczi László író.

Eredetileg a Könyvfesztiválra tervezték a díjat átadni, de idén online maradt a kihirdetés, a szakmai zsűri döntése szerint 2020-ban Kiss Tibor Noé vehette át a Hazai Attila Irodalmi Díjat.
2010-es debütáló regénye, Inkognitó önéletrajzi mű, melyben a transzneműség problémáját tárja fel egy serdülő fiatal szemszögén keresztül. A kötet meglehetősen felkavaró, helyenként véres, nyíltan és többször eljátszadozik benne a szerző az önbántalmazás, vagy az öngyilkosság témájával.

De nem kevésbé felkavaró, véres a következő alkotása sem, az Aludnod kellene, amely 2014-ben jelent meg. „Este hét lehetett. Vagy nyolc, nem számított. A telepen senki sem hordott órát, nem mérte az időt. Cigarettától cigarettáig, etetéstől etetésig, napkeltétől napnyugtáig teltek a percek.”
A rövid, 144 oldalas műben egy szegénytelep lakóinak sorsát ismerhetjük meg, az alkoholtól eltorzított személyiségeken keresztül, néhol valódi életet felvillantva. De a rövid, egymáshoz lazán kapcsolódó történetek nem hordoznak magukban boldog véget, engem Cormac McCarthy alkotásaira emlékeztetett az Aludnod kellene.

Kiss Tibor Noé művei könyvtárunk katalógusában

 

Hazai nagyközönség előtt még kevéssé ismert díj az Európai Unió irodalmi díja (EUPL), amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs európai irodalom kreativitására és sokszínű gazdagságára a szépirodalom területén, elősegítse az irodalom Európán belüli terjesztését.
A kiválasztott nyertesek (országonként egy-egy) szélesebb és nemzetközi közönséghez jutnak el. Idén egy belgiumi, egy bosznia-hercegovinai, egy horvátországi, egy ciprusi, egy dániai, egy észtországi, egy németországi, egy koszovói, egy luxemburgi, egy montenegrói, egy észak-macedóniai, egy norvégiai és egy spanyolországi író kapta az elismerést.

 

Már ötödik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díj elismerést öt kategóriában, a független szakmai zsűri döntése alapján. Gyerekkönyv-írói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs kategóriában érkeztek a nevezések a 2019-ben megjelent könyvek közül.
Idén az online megtartott Margó Irodalmi Fesztiválon hirdették ki a győzteseket. A szakmai zsűri elnöke Péterfy Gergely író volt.

A szakmai zsűri díjazottjai:

  • Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória): Zalka Csenge Virág (Ribizli a világ végén, Móra Könyviadó)
  • Az Év Ifjúsági Könyv Írója (12 év feletti kategória): Huszti Gergely (Mesteralvók hajnala, Ciceró Könyvstúdió)
  • Az Év Illusztrátora: Paulovkin Boglárka (Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak, Pozsonyi Pagony)
  • Az Év Fordítója: Havasi Attila és Varró Dániel (T. S. Eliot: Macskák, Pozsonyi Pagony)
  • Az Év Leginnovatívabb Könyve: Hogyne szeretnélek!, Shakespeare szonettjeit újrafordította Papolczy Péter, Tilos az Á könyvek

Havasi Attila művei katalógusunkban
Varró Dániel művei katalógusunkban

A hagyományokhoz híven diákzsűri is díjazza a tavalyi gyerekirodalmi kínálatot, Bán Zsófia (Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más) és Berg Judit (Az őrzők) lettek a legjobbnak tartott szerzők.

Az Év Illusztrátora: Paulovkin Boglárka (Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak), míg a diákok szerint az Év Leginnovatívabb Könyve: Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból volt.

Bán Zsófia felnőtteknek írt művei katalógusunkban

A bejegyzéshez a következő oldalak voltak a forrásaim:

Czene Mariann

Vélemények

Hozzászólás küldése