KöltéSzerda // Válogatás Seres Lili Hanna verseiből
A fény országa
A fény országában lakunk. Régebb óta élünk itt, mint a fény,
mégsem azt mondjuk, a fény lakik a mi országunkban.
Attól félek, így a fény birtokol minket, nem pedig fordítva,
ami még úgy is zavaró, hogy örülünk neki. A fénynek.
Nem a birtoklásnak.
Minden nap belefekszünk a fénybe,
bátran szétterpeszkedünk, nyújtózkodunk,
lehunyt szemmel mosolyogva, mintha álmodnánk.
Egyesek macskának képzelik magukat,
én majomnak. Forr az arcunk a fényben.
Fénysárgák leszünk, mint a híg tea, ez az új bőrszín.
Aggasztó.
Ugyanis eddig nem volt megkülönböztető jelünk,
külső tényező, ami összeköt, stigma, a nemzetünké.
Azon kívül, hogy mind nők vagyunk.
Ők mégis lubickolnak a közös jel felbukkanásában.
Ünnepnapot akarnak. Én meg itt kuksolok,
banánt eszem és nem merek szólni senkinek.
Megijednének, hogy rosszat akarok.
És jobb egyetlen ijedt ember, mint egy nemzetnyi.
(vers forrása: Seres Lili Hanna: Várunk. Budapest, FISZ, 2019. p. 14.)
*
Tanácsolhatnám
Legyünk mértéktartóan elvontak.
A gyászt öncélúan ne gyakoroljuk
– még akkor sem, ha csak úgy lehet.
Nem muszáj, de néha szabad mosolyogni.
Ha okunk van rá.
Az önirónia nagy úr, de
uralkodásra használni szomorú.
Irónia nélkül.
Fel kell állnunk.
De ha nem bírunk (nincs kedvünk),
egy kicsit ülhetünk még a földön.
Ne barátkozzunk össze a pormacskákkal,
a parketta repedéseibe ne sokáig bambuljunk.
Megengedett: néha esetlennek lenni.
A katasztrófa: egyedül bennünk, általunk.
Az élet megdöbbentően egyszerű, ha.
Megfogadni semmit sem muszáj,
hogyan is volna az?
Mindent megengedhetünk magunknak.
Legyünk vakmerőek, de
nincs de.
(vers forrása: Seres Lili Hanna: Várunk. Budapest, FISZ, 2019. p. 25.)
Levendula
A levendulaszálakat egyenként szedtem ki a fogaim közül.
Arcomon holdsebek, a szemem üres,
mint egy mosolygó oroszlánnak a gyerekszoba tapétáján.
Az emlékek kiszáradtak belőlem,
áldást egy kőszívű pap mondott rájuk
– bennem marad az is.
Próbálj meg ellazulni.
A pálmafák nem szédelegnek, hanem élvezik a friss levegőt.
Próbálj nem fulladozni két tujasor között.
Nem lehet egyszerre kitépni a levendulaszálakat.
(vers forrása: Seres Lili Hanna: Várunk. Budapest, FISZ, 2019. p. 27.)
*
Porcelánnal
Miért mindig a halottaidról, miért
nem a fiadról mesélsz nekem?
Miért a hiányok határoznak meg?
Vagy mindenkit, csak te még őszinte is vagy?
Miért kérkedsz a körülötted settenkedő árnnyal,
nem félsz, hogy egyszer beléd mászik?
Vagy mocorgott már a bőrödön, és most
azt hiszed, a szóval kívül tarthatod?
Nem, ne beszélj, ne említsd, csöndesedj
el, tudod, hogy a múlt nem létezik,
ne próbálj a szakadék szélén ujjaidra
helyezett porcelántányérokkal egyen-
súlyozni. Engedd el. Azt is csak nemrég
tudtam meg hogy van egyáltalán fiad.
Hány éves is, hova jár, tudja, hogy szereted?
Túl kicsi vagyok még a múlthoz,
a jövőre emlékeztess, kérlek.
(vers forrása: Seres Lili Hanna: Várunk. Budapest, FISZ, 2019. p. 32.)
*
Seres Lili Hanna: Várunk katalógusunkban >>>
összeállította: Juhász István
(a képek saját fotózások)
Vélemények
Hozzászólás küldése