KöltéSzerda // Válogatás kortárs hispán költők verseiből I.
A mai és a jövő hét szerdai blogbejegyzésben a Nem beszélek tengerről : 14 kortárs hispán költő c. kötetből szemezgetek.
A kötet a Petőfi Irodalmi Ügynökség kiadása, az 1749-könyvek sorozat egyik tagja, melynek sorozatszerkesztői Izsó Zita, Lanczkor Gábor, Zelei Dávid. E kötetet Izsó Zita és Zelei Dávid szerkesztették.
Mind a 14 kortárs hispán költőtől szerepel 1-1 vers, a mostani bejegyzés a kötet első feléből mazsoláz, tehát az első 7 költőtől szerepelnek benne költemények. Életrajzi adatokat nem adok meg, hogy ne legyen befogadhatatlanul hosszú – akit érdekel, a könyvben vannak rövid életrajzi adatok, lentebb meg van adva katalóguslink esetleges félretételhez a megszokott módon.
MIGUEL D’ORS
Ilyen az ihlet
Tal es la inspiración
(ford. Imreh András)
A régiek Múzsaként emlegették.
Don Quintana Sugallatnak nevezte
(naná, hogy nagybetűvel, és idézőjelek közt).
Megint mások koboldnak, angyalnak, égi ujjnak –
tény, hogy e csodaszertől
– mondják – beindul a Költő seperc alatt.
Ám a tapasztalat nem virágnyelven beszél:
csökönyösen sorolja
a meghibbant anyákat, katonatiszt apákat,
részeg agyabugyálást,
a magány ablakából bámult hosszú esőket
a hosszú, szürke délutánokon,
mintha csak minden egyes leírt verssor fölött
egy megsebzett szárnyú kisgyerek állna.
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 7.)
*
JAVIER SALVAGO
Arckép
Retrato
(ford. Szolcsányi Ákos)
Nem beszél sokat, pár embert
mer barátjának nevezni,
nyüzsgést kerül, szomszédait
már nem szereti tegezni,
átmegy az utcán, dohányzik,
füstje javát nem ereszti,
függönyén túl, kint, egy világ,
puhafedeles kötetnyi,
befalazott útvesztőben
él, története csak ennyi,
de nem süket, és nem is vak,
nem hagyja hidegen semmi:
köznapi magányát egy nő
és egy gyerek közé rejti.
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 15.)
*
ANA ROSSETTI
Vannak halhatatlan álmok
Hay sueños que no mueren
(ford. Csuday Csaba)
Vannak halhatatlan álmok. Mindenképp
álommá akarnak lenni.
Nem ismerik a kör görbületét,
sem a csillagok hadmozdulatait,
saját, változatlan pályát húznak,
és bábjuk páncéljába bújva védekeznek
az idő rendje ellen.
S ezért örökké élnek:
a nemlétet választották.
Öntagadásuk egyszersmind állításuk,
elutasításuk megmaradás, akár a kvarcvirágé,
törhetetlenek, tiszták, kitéphetetlenek
álomba merült szigetükből.
Érintetlenek az időben,
ellenállnak a pusztulásnak,
mely ott les minden sarkon, embertelen,
a szenvedélynek, mely követel és felfal,
az engedetlenségnek és kihágásnak,
amiktől olyan csillogóak csavargásaink.
Pénzérmék, melyeket csendben számol a fösvény,
de soha ki nem kerülnek zsebéből.
Nem becsvágyók. Nem kockáztatnak. Nem hódítanak.
Nem fizetik meg a kudarc árát,
a tapasztalást, a határozottságot,
a mámort vagy gyönyört.
Csupán makulátlan ürügy valahány.
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 21.)
*
LUIS GARCÍA MONTERO
A költészet
La poesía
(ford. Pávai Patak Márta)
A költészet haszontalan, csak arra jó,
hogy fejét vegyék vele egy királynak,
vagy elesábítsanak vele egy lányt.
Talán még arra is jó,
ha igaz az, hogy a víz halál,
hogy álmot karcoljon a vizre.
S ha az idő megadja neki egyetlen anyagát,
talán még késnek is jó,
mert jobb az éles metszés,
mikor az emlékezet bőrét nyitjuk föl.
Üvegeseréppel
a vágy
piszkosabb sebeket ejt.
A költészet te vagy,
az éles metszés,
a karcolás a vízen
– ha igaz az, hogy a víz a létezés oka –,
asszony, aki hagyja elcsábítani magát,
hogy feje vétessék egy királynak.
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 28.)
*
MANUEL VILAS
Az utolsó ember
El último hombre
(ford. Kertes Gábor)
Kegyelmed azt írja, töviről hegyire írjam le
Lazarillo
(Benyhe János fordítása)
Egy mallorcai bár nyári teraszán ülve,
a ginből merítve ihletet így szóltam egy barátomhoz:
„A gyermekéhezés az egyetlen súlyos probléma
történelmi, kormányzati és a filozófiai értelemben egyaránt.
Az éhezőkből lesznek a jövő hóhérai
Isten az éhezők bálványa.”
Nem tudom, miért jutnak ilyen dolgok eszembe, sem azt, miért írok róluk,
csöppet sem fényűző témák ezek, egy falusi papnövendékhez illő témák,
akire még várnak Európa fővárosai és az ott élő fiatal novíciák,
akik festik magukat, és táncolni járnak éjszaka,
akiknek érintetlen és romlatlan az ajkuk, és kemény a húsuk,
mert húszévesek, és a bugyijuk is nedves.
Újra belekortyoltam a ginembe, és rájöttem, hogy magam maradtam,
Mallorcán, egy templommal szomszédos, turistákkal teli téren,
simogattam a tárcámat, rágtam a szemüvegem szárát, simogattam Traianust,
és folytattam: „ha lenne bennünk szégyenérzet, beállnánk misszionáriusnak,
és te, Traianus, formás hátadon hordanád a Vöröskereszt elsősegélydobozát.
Sziporkázó papnövendék vagyok, a sötétben megjelölt farkas,
sivatagi prédikátor vagyok, aki megsüketült végül,
visszavonult teológus, felvilágosult sámán,
boldogságos kerítőnő, félszemű vakvezető,
a Mennybe szállt tengeri kagyló,
csak önmagának égő, lángra lobbant teremtmény,
fárasztó, mértani, holdbéli
estély egyetlen vendéggel,
Isten fia, az utolsó közülük.
Nem fogom életem az igazság szolgálatának szentelni.
Hatvankettő júliusában születtem, a spanyol nyár
gyermeke vagyok, egy napfényes nyár görbe éjszakákkal
a testnek, a szájnak, a lábaknak,
az érett nő fenekének, a fizetett nő
combjának, amin egy tetoválás izzik éppen,
egy kitátott száj, a nyár lassan éhen hal.
Július hónapja, Spanyolország, szomjúság, korunk szomja: ne csináljunk semmit,
csak napozzunk, vetkőzzünk le, maradjunk meztelenül,
szinte egymásba simulva, egész nap sörrel és borral a kézben.
Július hónapja, Spanyolország, a gazdagok alkalmatlanok és lusták,
A szegények szegények és szomorúak.”
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 42-43.)
*
ANA PÉREZ CAÑAMARES
[Gyakran mondják, hogy az írók magányosak…]
[Que la soledad del escritor, dicen…]
(ford. Izsó Zita)
Gyakran mondják, hogy az írók magányosak.
De ha leülök írni,
máris jönnek, pedig nem is hívom őket:
a vak nagyanyám, az öngyilkos nagynéném,
David Bowie és egy megfulladt gyerek,
tüntetők százai,
pipacsok az árokparton,
a kutya, amiről kislányként álmodtam
és néhány görcs – már nem is tudom, kinek a hátán.
Aztán meg ott vannak az olvasók,
megveszik, ajándékba kapják, vagy kiveszik a könyvet,
kinyitják a metrón, a fürdőszobában vagy a fotelben
egy munkanapon vagy valamikor augusztusban,
teljes csöndben vagy árnyékban,
egy autópályával a háttérben lopakodva
kedvetlenül, szomorúan, depressziósan
vagy vidáman, a menekülés szándékával.
Ha mindenkit számba veszünk,
rájövünk, hogy az író magánya nem ilyen.
Ha egyedül akarok lenni, sosem írok vagy olvasok.
Ha egyedül akarok lenni, sétálni megyek,
és megkérem fákat, ne foglalkozzanak velem.
De ők susogni kezdenek:
Hé, te, hallgasd meg a versünk.
Ha tetszik, fordítsd le a nyelvedre.
Jól ismerünk: nem fogsz nemet mondani.
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 48.)
*
VICENTE LUIS MORA
A váza víziója
Visión del vaso II
(ford. Urbán Bálint)
És én mégis azt hiszem, hogy
több dolog is összeköt minket, váza:
az írásból kicsapódó
nukleinsavaim és a szemernyi protein
kristályszerű alakzatokba rendeződnek.
És a távoli szilícium, amiből származol,
anizotrópikus,
igy részecskéid – ugyanúgy, mint
én – mindig
az aktuális megfigyelő
irányába tartanak.
Egy kvarckristályban a fény
képtelen egyenletesen eloszlani.
Esetemben: a sötétség
a mélyben sűrűbb,
mint a felszínen.
Ezer fokon mindketten
elveszítjük formánk:
te, ki a tűzből lettél,
sűrű folyadékká olvadsz,
én pedig, aki ebből a folyadékból
jövök, a lángokban végzem.
És a legfontosabb:
én belső lényeg nélkül,
te pedig üresen –
egyformák vagyunk.
Az üresség két formája
a térben.
Elég egy fénysugár,
hogy átlényegüljünk.
(forrás: Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről. Budapest, Petőfi Irodalmi Ügynökség, 2021. p. 49-50.)
*
Izsó Zita, Zelei Dávid (szerk.): Nem beszélek tengerről katalógusunkban >>>
Az alábbi hispán költőtől vannak könyveink:
Luis García Montero könyvei katalógusunkban >>>
összeállította: Juhász István
(a kép saját fotózás)
Vélemények
Hozzászólás küldése