KöltéSzerda // Válogatás Kemenes Henriette verseiből
Agár
Megalkuvásunk pinceszobáit el fogják
önteni az olvadó havak, s megkezdődik
ágyunk alá épített titkos városunk népének
hosszú vándorlása. Valami átázhatott idebenn,
szivacsos agyvelő, bedagadt ajtón egy
bódulatig rángatott kilincs. Mindig csak
az fájt igazán, ha nem fájt semmi.
Éijel több helyen becsorgott a víz,
hanyagul lerúgott bal cipőd dombjáról
nézek most lefelé a sűrű edényrengetegre.
Vékony falak salétromsóhaján túl, fogai
közt hozza a tavaszt egy hárfahátú agár.
(vers forrása: Kemenes Henriette: Odú. Budapest, FISZ, 2020. p. 5.)
*
Idill
Utolsó szavam valahol befogják,
láncra verik, majd ugatni tanítják.
Mikor egymás tenyeréből ettünk,
akkor kellett volna elpusztulni.
(vers forrása: Kemenes Henriette: Odú. Budapest, FISZ, 2020. p. 15.)
*
(vers forrása: Kemenes Henriette: Odú. Budapest, FISZ, 2020. p. 22.)
*
Az éhségről
Így próbálja eltakarítani a sarkokba gyűlt szemetet,
az árnyékba rakott tűz apró, kormos maradványait.
Már nem emlékszik, ki hordta oda a gallyakat, és mi végre.
Nem tudja, kik ülhettek a lángok körül, és azt sem,
hogy megmelegítette-e egyáltalán az átfagyott végtagokat.
Mindenesetre, a kerítésen száradó állatbőröknek
neveket adott, és ujjaival beletúrt a puha szőrbe,
titokban azt remélve, hogy újra felbőgnek majd.
Ez a savanyú szag mégsem távozott soha többé már,
a cserzett homlokok redőiben jégvirágok nyíltak,
és a hideg évszak magával hozta az éhínséget,
vastag ecetszagba burkolva a völgy népeit.
Megmelegedniük
sosem sikerült,
de megtanulták,
hogyan kell fázni.
(vers forrása: Kemenes Henriette: Odú. Budapest, FISZ, 2020. p. 54.)
Kemenes Henriette: Odú katalógusunkban >>>
összeállította: Juhász István
(a képek saját fotózások)
Vélemények
Hozzászólás küldése