Húsvéti népszokások Leányváron : Kávészünet

Húsvéti népszokások Leányváron

Leányvár madártávlatból

A Komárom-Esztergom megyei Leányvár Budapesttől mintegy 35 km-re fekszik. A 18. századi betelepítések során német nemzetiségűvé vált a lakosság, mely nyelvjárásában, népszokásaiban megőrizte identitását, melynek gyors ütemű erodálódását a kitelepítés elrendelése katalizálta, melynek során a falu 1946. március 25-én 868 lakóját elveszítette. Leányvárra is, mint a legtöbb német nemzetiségű magyar településre, a csehszlovák–magyar lakosságcsere értelmében lakóhelyüket elhagyni kényszerülő felvidéki magyarokat, valamint jellemzően az Alföldről érkezett, egykori uradalmi cselédeket és kubikosokat telepítettek be. A lakosság nemzetiségi összetételének megváltozása a népszokások kezdetben lassú, majd egyre gyorsuló ütemű megváltozásához is hozzájárult, ahogy természetszerűleg az ország politikai berendezkedésének átalakulása és az erőteljes iparosítás is éreztette negatív következményeit.

A húsvéti népszokások kapcsán az egykori leányvári lakos, ma Budapesten élő Grosz Jánosnéval (*1943, sz. Engler Gizella) telefonon beszélgettem 2020. április 11-én. Az interjút az oral history módszertanának megfelelően, változtatás nélkül közlöm.

  • Hogyan kezdődött a húsvéti ünnepkör? Mi volt az, ami meghatározta a felkészülést? Ugye, alapvetően egy egyházi-vallási ünnepről beszélünk, és nyilvánvaló, hogy korábban az ezzel kapcsolatos minden egyházi előírást, szokást tartottak, hogyan kezdődött tehát a húsvéti ünnepkör?
  • Amikor én kislány voltam, én arra emlékszem, még az ötvenes évekből, hogy a Feltámadás volt a falunkba’.
  • Ez mit jelentett?
  • Mindenki elment a templomba, és akkor ki volt jelölve, hogy a templomtól lefelé a az egyik falu [falurész – szerk. megj.] felé egy darabig egy bizonyos útszakasz, és akkor vissza a másik falu [falurész] végére egy bizonyos útszakasz… Feltámadás… és szinte az egész falu kivonult, nagyon szép volt.
  • És mi volt a hívek feladata a Feltámadás-ünnep során? Voltak meghatározó imádságok?
  • Persze, imádság, igen, vitték azt a pap fölé, azt nem tudom mi, nem emlékszem rá [baldachin[1] – szerk. megj.], azt vitték, ők mentek elöl, a hívek mentek utána. És akkor végig énekeltek…
  • Körbementek a faluban?
  • Hát igen, a templomtól az egyik falu felé, és akkor vissza, egy darabig, és vissza a templomba, és akkor ott folytatódott.
  • És az egész falu kint volt.
  • Hát, szinte az egész falu, gyerekek, idősek, és úgy mentek sorba, hogy először a gyerekek, aztán a középkorosztály, és aztán a végén az idősebbek, nagymamák, nagypapák.
  • A Feltámadás-ünnepet megelőzte böjt?
  • Persze, nagyon.
  • Mennyire volt szigorú a böjt?
  • Hát, annyira nem volt szigorú, de mindenki a maga módján betartotta. És akkor Feltámadás után mentek, és akkor megvolt a vacsora, akkor már lehetett enni sonkát tojással. És hát húsvét vasárnap szintén, ugye, a nagymise, akkor is sokan elmentek, és akkor is megvoltak az ételek, húsleves, rántott hús, töltött káposzta, az volt minden húsvétkor, szép hagyomány volt.
  • Volt-e a Feltámadás ünnep során német nyelvi éneklés, imádság?
  • Persze, énekeltek németül is. De már nem emlékszem, pontosan mit. Emlékszem, de elmondani nem tudnám.[2]
  • Népviseletet felvettek?
  • Hát, a fiatalok nem, de, az idősek, ugye, az volt a népviselet, hogy bő szoknyába’ mentek az én nagyszüleim.
  • Ilyenkor ünnepi ruhát vettek fel?
  • Hogyne, persze. Legszebb ruhát, szép kötényt.
  • Voltak a húsvéthoz kapcsolódó népszokások?
  • Hát, a falunkban nem nagyon. Tojásfestés volt, mindenféle színű, és volt, aki kitalálta, hogy festett rá valamit, de úgy, kimondottan, nem, a faluban nem volt.
  • Vöröshagyma héjából készítették a festéket?
  • Igen, igen, és az olyan szép színes lett. Aranyszínű lett. Aztán volt piros, kék, zöld is, később már lehetett venni festéket.
  • Érdekes, hogy az ‘50-es években, a kommunizmus alatt, nem tiltották a Feltámadás-ünnepet.
  • Nem, akkor még nem, csak később.
  • Később? Mikor?
  • Hát, hetvenes évek. Akkor az utcán már nem volt, leszűkítették, csak a templom körül mentek.
  • A hatvanas években is úgy volt, hogy az egész faluban mentek körbe?
  • Igen, akkor még mentek körbe… És akkor volt ugye, a Húsvéthétfő, az is nagyon nagy ünnep volt, és akkor már jöttek a locsolók. Hétfőn jöttek a férfiak. És akkor nagyon nagy divat volt a faluba’. Nem volt olyan rokon, aki ne jött volna locsolni.
  • Hogyan locsoltak, kölnivízzel?
  • Igen, kölnivel. A vízzel locsolás, az kedden volt, az asszonyok locsolták a férfiakat. Kilesték, hogy mikor megy arra, az utcába’ egy férfi, és akkor hirtelen leöntötték. És az akkor nekem a legelső emlékem az volt, akkor olyan tizenéves lehettem, ötvenes évek elején, ott laktunk a Kálvária utcában, és akkor voltak olyan rámenős asszonyok, akik direkt erre gondoltak, és emlékszem, hogy apukám is ott ment az utcában, és a második szomszédba’ lévő asszony jól meglocsolta apukámat. Próbált szaladni, meg is sérült, át akart ugrani a kerítésen, mondjuk, ez nem volt olyan szép emlék, dehát ez belefért. Ilyen is volt. De az nagyon szép volt, hogy Húsvéthétfőn jöttek locsolni, akkor még én otthon voltam lányként, és az összes… nagy volt a rokonság, nagybácsik, mind jöttek locsolni. Fiúk, akkor még nem jöttek annyira.
  • Mivel várták a locsolókat?
  • Hát, természetesen süteményekkel, meg hát, ki mit kért, volt sör, bor, volt, aki semmit nem kért, az vizet ivott, de hát, ez volt a szokás.
  • Mit kaptak cserébe?
  • Tojást. És ha, hozták az unokákat, azok pénzt kaptak. Egy forint, két forint, akkor ez volt a divat. Örültek a gyerekek az aprópénznek. És az nagyon szép volt, az egész rokonság, úgy váltották egymást. Még a nagymamámat is meglocsolták, és az úgy tudott örülni neki, hogy őrá is gondoltak. Azt nem lehet elfelejteni, erre nagyon emlékszem. Ünneplőbe jöttek, és ez délelőtt volt, és délután már nem nagyon, de volt, aki elkésett, hát azt is fogadtuk, mert örült mindenki, hogyha jönnek locsolni. Aztán ez változott idővel, mert, ugye, amikor már én férjhez mentem, hát akkor is, még jöttek a nagybácsik, meg hát jöttek a fiúk, és akkor azok pénzt kaptak, de később nem fogadták már el, hanem hát, a tojást.
  • Mit csináltak utána a tojással?
  • Hát, megették, volt rakott krumpli belőle, hát, úgy volt, hogy az utcán aztán feküdtek a tojáshéjak, mert volt olyan gyerek, aki gyorsan megkóstolta és eldobálta, de hát az szép volt, hogy az ember ment és látta, hogy ez a húsvéti maradvány.
  • Volt olyan tipikus locsolóvers, amit mondtak?
  • Persze: Kicsi vagyok én / Majd meg növök én / Meglocsollak én… akkor: Kék ibolyát láttam / El akart hervadni / Szabad-e locsolni? Nagyon sok ilyen vers volt, az embernek, így hirtelen, nem jut az eszébe. De megvoltak a kis veresek, volt aki hosszabb verset mondott, volt aki csak: Szabad-e locsolni? – olyan is volt, persze, ilyenkor nem az volt a lényeg, hanem hogy jöttek locsolni. Volt, aki elég hosszú verset tanult erre az alkalomra.
  • Svábul is mondtak verset?
  • Hát, arra nem emlékszem, dehát, amikor a nagybácsikáim jöttek, azok beszéltek svábul, persze. Ők svábul mondták. Aztán, még azt akarom mondani, hogy ahogy változtak az idők, jöttek a nyolcvanas–kilencvenes évek, ugye, és én már, persze, férjnél voltam, és akkor jöttek az unokák, ugye. És akkor a nagypapa vitte az unokát, akkor, a kilencvenes években, még nagy divat volt. És a papa nagyon büszke volt, hogy vihette az unokáját, és ez hát olyan, viszontlocsolás volt, de akkor már komoly pénzt kaptak a gyerekek, sőt, egyik a másikát felül akarta múlni, de azér’ igyekeztünk, hogy azonos legyen. De az nagyon szép volt, tényleg szép emlék. És akkor valahogy nagyon megszűnt. Sőt, még azt akarom mondani, hogy még a szomszédok is jöttek. Most már teljesen megszűnt, ma már a rokonok sem járnak, pedig nagyon szép volt.
  • Mi az oka, hogy megszűnt?
  • Hát, mi az oka? Szétköltöztek a családok, egyre kevesebben jöttek, és akkor mindenkinek meglett a külön családja, és akkor a gyerekek nem is akartak menni, és így megszakadt. De olyan szép volt!
  • Leányváron is kerepeltek a templomban a harangozás helyett a húsvéti mise előtt?
  • Igen, akkor a harangok, azt mondták, elmentek Rómába, és kerepeltek.
  • Volt olyan hagyomány a faluban, ami ahhoz kapcsolódott, hogy Leányvár sváb település?
  • Én csak azt tudom, hogy csak a Föltámadás volt. De az olyan szép volt, tele volt az egész templom, alig fértek be, mert mindenki úgy érezte, hogy ott a helye. Mindenki ment, voltak ugye, akik nem svábok voltak, ugye, betelepítettek, azok meg kiálltak a kapuba és nézték a menetet.
  • Ők nem csatlakoztak?
  • Voltak, akik részt vettek, persze, de mindig van ilyen, azért kiálltak a kapuba és nézték, az nagyon szép volt, tényleg, az a körmenet.
  • Azt lehet mondani, hogy a nem vallásosak főként a telepesek közül kerültek ki?
  • Hát, lehet, hogy vallásosak voltak, de nem illeszkedtek úgy be, hogy az itteni lakosokkal menjenek. És aztán, mire már talán megszokták volna, már nem is volt. ‘45 után már jöttek, és a kitelepítés után, és kellett az idő, hogy beleszoktak mindenbe. Hát, jó közösség volt, mert aztán tényleg igyekeztek beleszokni, és szerették is a svábokat, mert [a svábok] szorgalmasak voltak, mert sokat tanultak a leányváriaktól. És ők is szépen építkeztek, meg rendben tartottak mindent, nem volt probléma.
  • Köszönöm szépen a beszélgetést.

Bús Péter János

A leányvári német nemzetiségi tájház

[1] Napjainkban az egyházközség képviselőtestületének tagjai, régebben a házasulandó legények vitték a celebráns fölé tartott baldachint. Ld. Magyar Katolikus Lexikon, szerk. Dr. Diós István– Dr. Viczián János, Szent István Társulat, Budapest, 1993–2010. A Magyar Katolikus Lexikon online verziójának  föltámadási körmenet szócikke, http://lexikon.katolikus.hu/F/f%C3%B6lt%C3%A1mad%C3%A1si%20k%C3%B6rmenet.html, a megtekintés időpontja 2020. 04. 12.

[2] Az interjú során megfigyelhető, hogy az interjúalany, Grosz Jánosné ahhoz a generációhoz tartozik, aki gyerekként még találkozott szülei korosztályának sváb anyanyelvével, megértette azt, de saját kortársaival már nem beszélte, és így felnőttkorában is fokozatosan elvesztette azt.

(a képek forrása: Leányvár község honlapja: https://bit.ly/3bjrdqI és https://bit.ly/2wCYA8Z)

Vélemények

Hozzászólás küldése