Holokauszttal kapcsolatos könyvek 2/1
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor.[1]
Az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések 5 és 6 millió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer fő közöttire tehető.[2]
Könyvtárunk gyűjteményéből újabb ajánlópolcot készítettem, de blogunkon már volt bejegyzés a holokauszttal kapcsolatban. A hét könyve rovatunkban már ajánlottuk Eva Mozes Kor: Az auschwitzi ikrek című művét, Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal című könyvét, illetve Maria Àngels Anglada katalán írónő kisregényét, az Auschwitzi hegedű-t.
Art Spiegelman: Maus című képregénye pedig egy igen modern feldolgozása a szomorú alaptémának.
Ajánlópolcunkat a Moly oldalán IDE KATTINTVA nézheti meg.
Azonban a csoportos javaslat mellett kiemelnék néhány könyvet, amelyeket már olvastam, és nagyon szerettem.
Anne Frank naplója megkerülhetetlen alapmű a holokauszt kapcsán, pedig egy zsidó család bujkálásáról szól. Anne Frankfurt-am-Mainban született, de a fasizmus uralomra jutása után, 1933-ban szüleivel Amszterdamba emigrált.
A náci zsidóüldözés miatt két évig, 1942–1944-ben nyolcadmagával egy amszterdami ház rejtekében bujkált. Egész idő alatt naplót vezetett, mindaddig, míg fel nem jelentették és el nem hurcolták őket. A 16 éves lány a bergen-belseni koncentrációs táborban halt meg, egyedül édesapja élte túl a lágert.
Otto Frank volt az, aki 1947-ben kiadta lánya posztumusz írását.
A napló kölcsönözhető angol, magyar, német és eszperantó nyelven is könyvtárunkból.
Robert Merle: Mesterségem a halál című kötete szintén kiindulópont, még akkor is, ha hőse ellenszenves. Rudolf Höß (a könyvben Rudolf Lang) az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának fiktív önéletrajz formában való feldolgozása 1952 óta borzolja olvasói idegeit, akik megpróbálhatnak Merle segítségével belelátni egy szörnyeteg múltjába, gondolatvilágába.
Brutálisan erős kötet, beszippanthatja olvasóját, leginkább az egyes szám első személyben zajló stílus miatt hatásos végtelenül. Merle mesterműve természetesen eredeti, francia nyelven és magyarul is kölcsönözhető könyvtárunkból.
Edith Eva Eger: A döntés című memoárja 2017-ben robbant be a nemzetközi és a magyar könyvpiacra is, azóta töretlen a népszerűsége. Edith Eva Eger magyar származású zsidó kislányt 16 évesen hurcolták el Kassáról, családjával együtt Auschwitzba. Szüleit szinte azonnal kivégezték, Edith nővéreivel élte túl a koncentrációs tábort.
A kötet érdekessége, hogy beszámol szerzője további sorsáról is, házasságáról, amerikai életéről, pszichológusi karrierjéről. Jelenleg a 24. legnépszerűbb kortárs mű a Moly könyves oldal olvasói szerint.
Folytatása következik.
Czene Mariann
__________
[1] A holokauszt nemzetközi emléknapja – Holokauszt Emlékközpont (hdke.hu)
[2] Gyakran Ismételt Kérdések – Holokauszt Emlékközpont (hdke.hu)
Vélemények
Hozzászólás küldése