Füles – magyar irodalmi podcast ajánló
Az elmúlt évek hozadéka a podcast műfaj terjedése hazánkban is, de egy decemberi körlevél kapcsán az derült ki, hogy bizony még a könyvtáros szakmán belül sem egyértelmű formátumról van szó.
A podcast röviden megfogalmazva „egy visszahallgatható rádióadás, rádió nélkül”, egy tematikus hangfelvétel közvetítése.
Tovább »
Karanténolvasmányaink 2.
Most, hogy össze vagyunk zárva, eszembe jutott, hogy a közvetlen környezetemben élőket is megkérdezzem, mit olvastak utoljára.
Nem tudom, mennyire érdemes egy blogon, ismeretleneknek a saját olvasmányaimról beszámolni, hiszen a könyvtáros éppen úgy igyekszik személyre szabottan megfelelő olvasmányt találni az olvasónak, hogy az ízlésére vonatkozóan kérdéseket tesz fel. Mert valószínűleg tényleg nincs olyan könyv, ami mindenkinek tetszene. Az egyik nap egy barátnőm azt kérte, adjak neki olyan könyvet, ami egyáltalán nem lehangoló. Nagyon sokáig kellett keresgélnem a könyvespolcokon, mire rájöttem, hogy én ilyen könyvet még sosem olvastam.
A lényeg az, hogy mivel egy könyvajánlót nem címezhetek személyre szólóan több embernek, úgy gondoltam, magát az ajánló közeget tágítom ki. Sok barátot, akik a napokban látogatóba érkeztek, megkérdeztem, hogy mit olvastak a karantén alatt. Így, a sokféle különböző ízlésű ember ajánlásával, nagyobb eséllyel érkezik többféle embernek is megfelelő válasz.
Tovább »
A járványhelyzet egy új kihívása: digitális német nyelvoktatás egy budapesti gimnázium esetében
A koronavírus terjedésének lassítása érdekében Magyarország kormánya az iskolák bezárása mellett döntött. Az intézkedés szükségszerű volt, hiszen a mindennapi kontaktusok számát jelentősen növelték a tanár-diák, szülő-diák találkozások, nem beszélve arról, hogy az iskolába vezető út is a megfertőződés veszélyét rejtette magában. A jelenlegi helyzetben tehát az volt a megoldás, hogy a tanár-diák kapcsolatokat, a napi iskolába járást digitális, online eszközökkel váltsák ki. A március 16-ától történt iskolabezárás és az azóta eltelt idő, a digitális oktatás tapasztalatairól Grosz Brigitta német nyelvtanárral, a Ferencvárosi Sportiskola tanárával telefonon beszélgettem. A Ferencvárosi Sportiskolában 1898 óta folyik oktatás,[1] 8 osztályos általános iskolai és 4 osztályos gimnáziumi tagozattal rendelkezik. 1975-ben indítottak először testnevelés szakosított tantervű osztályokat az általános iskolai tagozaton. Az iskola saját sportegyesülete is lehetőséget biztosít tantervi kereteken túl is a sportfoglalkozásokra, az általános iskolai és a gimnáziumi tagozaton egyaránt megtalálható emelt óraszámú sporttagozat.
Tovább »
Húsvéti népszokások Leányváron
Leányvár madártávlatból
A Komárom-Esztergom megyei Leányvár Budapesttől mintegy 35 km-re fekszik. A 18. századi betelepítések során német nemzetiségűvé vált a lakosság, mely nyelvjárásában, népszokásaiban megőrizte identitását, melynek gyors ütemű erodálódását a kitelepítés elrendelése katalizálta, melynek során a falu 1946. március 25-én 868 lakóját elveszítette. Leányvárra is, mint a legtöbb német nemzetiségű magyar településre, a csehszlovák–magyar lakosságcsere értelmében lakóhelyüket elhagyni kényszerülő felvidéki magyarokat, valamint jellemzően az Alföldről érkezett, egykori uradalmi cselédeket és kubikosokat telepítettek be. A lakosság nemzetiségi összetételének megváltozása a népszokások kezdetben lassú, majd egyre gyorsuló ütemű megváltozásához is hozzájárult, ahogy természetszerűleg az ország politikai berendezkedésének átalakulása és az erőteljes iparosítás is éreztette negatív következményeit.
Tovább »
„Halálom napján mindenre emlékezni fogok”
Umberto Eco 1932-2016
Davide Ferrario kisfilmjével búcsúzunk a február 19-én 84 éves korában elhunyt Umberto Ecótól. Az interjú 2015 januárjában készült Eco milánói otthonában, a Velencei Biennálé olasz pavilonjában mutatták be. A kiállítás vezérmotívuma az emlékezet volt, ennek kapcsán hallhatjuk a szerző gondolatait időről, egyéni és kollektív emlékezetről, identitásról, könyvekről és könyvtárakról.
Békey Mária
Sehonnia – A semmibe tágult ország
Virág Bognár Ágota
Nemrég jelent meg a Napkút Kiadónál Svetlana Velmar-Janković szerb író első magyarul olvasható regénye: a Sehonnia – A semmibe tágult ország. A kötet egyik fordítójával, könyvtárunk munkatársával, Virág Bognár Ágotával a szerzőről, a műről és a fordítás nehézségeiről beszélgettünk.
-Bemutatnád a magyar olvasóknak a szerzőt?
–Svetlana Velmar-Janković szerb író, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagja 1933. február 1-én született Belgrádban. Az idén, 81 éves korában, április 9-én halt meg szeretett szülővárosában, melyet regényei hősévé tett. Svetlana Velmar Janković írásaiban a szerb polgárság történelemi megpróbáltatásaira fókuszál. Maga is polgári családba született: édesapja, Vladimir Velmar Janković, jogász, író, aki a királyi Jugoszláviában a II. világháború idején oktatásügyi miniszterhelyettes volt a nacionalista politikát folytató Nedić-kormányban. 1944-ben előbb Olaszországba, majd Spanyolországba emigrált. A családja Belgrádban maradt: szerzőnk ekkor 11 éves volt. Édesapját 1969-ben Firenzében látja újra. Édesanyja, Milica Vulović francia nyelvből fordított. Családi hátteréből következően „kissé nehezített pályán” indult el az irodalmi affirmációja. A belgrádi Bölcsészettudományi Kar Francia Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett diplomát. A Književnost folyóirat és a Prosveta Kiadó szerkesztője volt, valamint ő alapította meg a Baština könyvsorozatot. Tovább »
Az év olvasója 2011
Barabás András a díjátadón
Decemberben már beszámoltunk arról, hogy 2011-ben ‘Az év olvasójának’ Barabás Andrást választották az OIK munkatársai. Ez alkalomból készítettünk interjút Vele.
– Amikor megtudta, hogy Ön lett ‘Az év olvasója’ 2011-ben, hogyan fogadta a hírt? Meglepődött?
– Igen, meglepődtem, annak ellenére, hogy előzőleg értesítést kaptam: rákerültem a jelöltek listájára. A díjátadás napján nem voltam Budapesten, így amikor a következő alkalommal a könyvtárba mentem (sőt: jöttem), az egyik ruhatáros hölgy gratulációjából tudtam meg, hogy engem ért a megtiszteltetés. Tovább »
In memoriam Momo Kapor
„Nagyon régimódi vagyok, nem tudom, hogyan működik a telefon…a televízióról fogalmam nincs és mindig elámulok, amikor megjelenik valami a képernyőn. A számítógép is egy olyan csoda, amelyről semmit sem tudok. Természetesen, önök ebben a pillanatban is a számítógép előtt ülnek…És ha ezt olvassák, akkor nagyon magányosak. Csendben ülnek és bámulják a képernyőt, de kint, akárhol is vannak, kint élet van. Vigyázzanak, nehogy túl mélyre süllyedjenek a számítógépbe, és örökre kizárják magukat az életből.”
Momo Kapor (Fotó: Radovan Janjušević)
74 éves korában hunyt el Momčilo „Momo” Kapor, az egyik legolvasottabb és legtermékenyebb szerb író, festő és újságíró.
Legismertebb művei: Foliranti, Hej, nisam ti to pričala, 101 priča, Una: ljubavni roman, Hronika izgubljenog grada, Lep dan za umiranje, „Putopis kroz biografiju.
Műveit lefordították francia, német, lengyel, cseh, bolgár, magyar, szlovén és svéd nyelvre.
Részletek a Playboynak adott interjúból, melyet Marko Vidojković író jegyzett le:
A művész egója a többi ember benyomásaiból táplálkozik, bármennyire is szerény, vagy cinikus maga a művész. Azt mondanám, hogy nincs is nagyobb elismerés egy író számára, mint kortársai elismerése. Ez mennyire jelent terhet a számodra?
Nincs erőteljes egóm, vagyis, annyira rafinált vagyok, hogy elrejtem. (nevet) Így mindig másokról írok, nem magamról. Nem mint a hülye költők, akik kiteregetik magukat…Lehetetlen, reálisan nézve, hogy ez a sok könyv, amit írtam, jó legyen. Lehet azokban minden, de én azt nem tudom, mert egyik könyvemet sem olvastam. Két sort sem. Csak az elbeszéléseket, akkor, amikor újságnak írtam és saját magamat kellett plagizálnom. Tovább »
Az év olvasója 2009
Christopher Whyte
Ha piros sapkája lenne, ő lenne a Mikulás. Ki ő?
Természetesen Christopher Whyte, skót költő, író,
műfordító, irodalomkritikus és egyetemi tanár, aki az OIK
munkatársainak szavazati alapján elnyerte ’Az év olvasója
2009’ címet. A díjat könyvtárunk az idén adományozta
először, s az értékelés főbb szempontjai az OIK-hoz való
hűség, lojalitás, korrektség és szívélyesség voltak.
Christopher Whyte 2003 óta rendszeres látogatója könyvtárunknak, több kötetet is ajándékozott az intézmény számára, az olvasóteremben pedig kedvenc helye a 80-as.
A díjátadás után Vele beszélgettünk. Tovább »