A hét könyve: Simon Géza Gábor – Dr. Bajnai Klára – Borsos Tibor: Kölcsönhatások: Film és jazz Magyarországon 1928-1950
Pereg a film. A főszereplő gitáros-énekes „magyar leány” (magyar népviseletben, már ahogy azt az 1930-as évek Amerikájában elképzelték) New Yorkban bolyong, ahová hajóval érkezett egy magyar faluból. Ajánlólevelét a szél kikapta a kezéből, nem tudja a címet, hová kell mennie… Az utcákon innen is, onnan is zene szól: görög, olasz, orosz stb. népi zenék és azok jazzesített változatai. Egyszer csak – ismerős, magyar dallamok. Leánykánk megtalálta a helyet, ahová várták, és elkezdi énekelni a ’Repül a szán, búsul a lány…” című magyar nótát. Phil Spitany, akihez az ajánlólevél is szólt, big band tagjaiból alakított magyar-orosz cigányzenekarral kíséri őt, majd a zene végül big band jazzelődásba megy át… (A film levetítésre került a könyv bemutatóján, Uránia Nemzeti Filmszínház kávézója, 2019. február 13.)
Film és zene kapcsolatát sokan és sokféle szempontból kutatják, vizsgálják. A fentebb röviden bemutatott Nagyvárosi fantázia (Big City Fantasy, 1934) című film kiváló példája annak, amivel a Kölcsönhatások c. kötet foglalkozik: a hangosfilm és a jazz magyarországi kölcsönhatásaival és azzal, hogy milyen filmeken keresztül találkozhatott a magyar közönség a jazzel, sőt, „elsőosztályú jazzsztárokkal” a tárgyalt korszakban. A három szerző (Simon Géza Gábor, Dr. Bajnai Klára és Borsos Tibor) mintegy másfélszáz (amerikai, angol, francia, német, osztrák, svéd, szovjet, magyar) hangosfilm által térképezi fel ezt a „jazzkapcsolat-hálózatot”.
Az előszó (stílusosan: Előhang) és egy hosszabb Paul Whitman tanulmányt követően a jazzvonatkoztatású filmek magyarországi bemutatóinak naplószerű felsorolása és rövid bemutatása található a könyvben, kronológiai sorrendben. Az alapadatok mellett a szöveg jazzszempontú rövid ismertetést tartalmaz a filmről, illetve idézeteket a korabeli recenziókból/kritikákból. További információk és bibliográfiai hivatkozások a lábjegyzetben találhatók. A kötet illusztrált, a korabeli napi-, heti- és havilapok recenziói/kritikái mellett szóróanyagok, plakátok, hirdetések, garfikák, fotók láthatók benne. A könyv végén diszkográfiai függelék található, az adatok, anyagok keresését filmcím-, zeneszám-, és névmutató segíti.
A Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány ajándékba adott és dedikált kötete a Zeneműtárban kölcsönözhető: film-és jazzrajongóknak kötelező, további érdeklődő olvasóknak pedig valódi csemege lehet egy izgalmas kultúrtörténeti/zenetörténeti utazás erejéig.
Sárközi Andrea
(kép forrása: https://bit.ly/2EFO7KX)
Vélemények
Hozzászólás küldése