Sanghaj : Kávészünet

Sanghaj

2019 június elején Sanghajból felszállt a China Eastern Airlines Budapestre tartó repülőgépe, így újabb fejezet nyílt a magyar-kínai kapcsolatokban.

Az utasok számát tekintve Kína második legnagyobb légitársasága közvetlen járatot indított az ország egyik legfejlettebb gazdasági és kereskedelmi központjából a magyar fővárosba.

Ez jelentőségteli esemény, hiszen a turizmus nagyon fontos szerepet játszik hazánk GDP-jének előállításában.

Amióta a kínai kormány támogatja a külföldi turizmust, Magyarország célországgá vált a kontinensnyi ország lakosainak körében. Az idelátogatók száma rohamos tempóban gyarapszik. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több kínai engedheti meg magának, hogy külföldre utazzon, a középosztályhoz tartozók száma folyamatosan nő.

Mára a japán és az orosz turisták mellett a kínaiak költik el a legtöbb pénzt utazásaik során.

Sanghaj a Kínai Népköztársaság legnépesebb városa az ország keleti részén. Az ópiumháborúkat lezáró egyenlőtlen békeszerződések értelmében a császárnak meg kellett nyitnia néhány kikötőt a „nyugati imperialisták” előtt. Ekkor jöttek létre a városban az ún. koncessziós területek, ahol a külföldiek területenkívüliséget élveztek, vagyis rájuk nem vonatkoztak a kínai törvények, nem lehetett őket felelősségre vonni és elítélni.

A város ekkor kapta multikulturális jellegét, amit mind a mai napig őriz. Számtalan nyugati stílusú épület jelent meg a belvárosban, egyedi külsőt kölcsönözve ezáltal a többi kínai nagyvároshoz képest. Sanghaj városképének alakításában Hugyecz László magyar építész is markánsan részt vett, az általa tervezett Park Szálló (国际饭店) az 1980-as évekig a város legmagasabb épülete és szimbóluma volt.

Az elmúlt 25 évben történt építkezési láznak köszönhetően alakult ki a város mai jellege.

Impozáns látványt nyújt a World Financial Center 101 emeletes felhőkarcolója, amelyet a helyiek jellegzetes alakja után csak Sörnyitónak becéznek.

2010-ig a Kelet Gyöngye tévétorony magasodott leginkább a város fölé, azonban 2016-ban a Shanghai Tower – amely jelenleg a világ második legmagasabb építménye – megelőzte.

És annak, aki kedvet kapott arra, hogy felüljön a legközelebbi Sanghajba tartó gépre, szíves figyelmébe ajánljuk Kartali Zsuzsanna, Udvari Gábor: Úti cél: Kína (Peking, Sanghaj) című könyvét, amely remek olvasmány mindazok számára, akiket megérintett a Kelet szele.

A mű természetesen megtalálható könyvtárunk katalógusában.

Batári Tibor

(kép forrása: https://mck.co/2X3T0I6)

Vélemények

Hozzászólás küldése