Délkelet-ázsiai utazás : Kávészünet

Délkelet-ázsiai utazás

Délkelet-ázsiai utazás

11. Reggeli a Phung Hung úti piacon

Ma reggel átmentem megnézni az Eszperantó Ifjúsági Világszövetségnek a kongresszusát is, amit szintén itt rendeznek meg ebben az évben Hanojban. Ezt a rendezvényt azonban nem a méregdrága Melia Hotelben tartják, hanem a Vietnámi Baráti Társaságok Egyesületének a székházában. Ez az épület elég közel van a szállodámhoz, ezért gyalog sétáltam át oda a Phung Hung utcán keresztül. Bár ismét folyamatosan esett a monszun eső, a pirosra sült kutyák most is kint sorakoztak a pultokon a zöldségpiac és a halpiac közti részen.

Most jobban körbe tudtam nézni, mint az elmúlt napokban és így meg tudtam állapítani, hogy a piacnak ezen a részén csak kutyákat árultak, másféle húst (csirkét, disznóhúst, stb.) itt egyáltalán nem láttam. Azt viszont észrevettem, hogy ahol ezeket az egész kutyákat árulták, ott egy éttermi részt is kialakítottak a kutyahúsbolt hátsó részében, feltételezem, hogy ott is csak kutyahúsból készült ételeket lehetett kapni.

Én azonban ezt most sem akartam kipróbálni, ezért tovább sétáltam a Phung Hung utca keleti irányába. Amikor már jó messze voltam a kutyahúst árusító résztől, akkor találtam egy olyan étkezőhelyet, ahol jól láthatóan egy nagy disznólábból szeletelték bele a húst a frissen fövő forró húslevesbe. (Étteremnek ezeket a helyeket nem lehet nevezni, mert az asztalok és a sámlik nem termekben vannak elhelyezve, hanem kint az utcán vannak lerakva a járdára.) Ott reggeliztem meg tehát, ettem egy nagyon finom csípős, borsos, chilis húslevest sok zöldséggel és rengeteg tésztával.

Itt Vietnamban az a szokás, hogy kanalat is, meg evőpálcikákat is használnak a leves elfogyasztásához. A szilárd részeket pálcikákkal szedik ki a tányérból, a lét pedig kanállal. Én azonban kanalat nem használtam, hanem japán szokás szerint evőpálcikával ettem meg a levest úgy, hogy a lét kiittam a tányérból. Eddig talán még ez volt a legfinomabb leves, amit ebben az országban ettem, és az ára sem volt túl magas, mindössze 30 ezer dongot fizettem érte.

Közben a szemerkélő monszun eső elállt és emiatt a mozgó borbélyműhelyek is kitelepedtek a közeli park melletti széles út járdájára. Ez abból állt, hogy kiraktak a járdára egy nagy tükröt, egy kis asztalkára rátettek egy ollót, fésűt, meg egy borotvát, ezek elé egy széket és hangosan invitáltak, hogy üljek le a székre és vágassam le a hajam. Vietnamban ez a munka is az utcán folyik. Én azonban a hajvágástól most eltekintettem, mert elejét akartam venni a hosszas magyarázkodásnak, hogy milyen hosszú legyen a hajam, mennyi legyen a hajvágás díja, stb. Ehelyett előrelátó módon hoztam magammal egy hajvágó gépet és ha szükség volt rá, én magam vágtam le a hajam a szállodában.

Mivel már elég távol voltunk a városközpontnak számító Hoan Kiem tótól, ezért az árak is megváltoztak. Az elmúlt napokban többször is előfordult, hogy európai ételeket ettem, például zsemlét vajjal. A repülőgépen egy csomó vajat adtak, amit az utazás közben nem tudtam megenni. Azokat nem dobtam ki, mint a legtöbb utas, hanem magammal hoztam Hanojba és betettem a szállodai szobám hűtőszekrényébe. A mi generációnk még nem nagyon szokott hozzá ahhoz, hogy feleslegesen kidobja a még ki sem csomagolt drága ételeket, miközben tudjuk, hogy a világ sok táján éheznek, sőt éhen halnak emberek.

11. Egy vietnami nemzeti hős király szobra a Hoan Kiem tó mellett

Egy vietnami nemzeti hős király szobra a Hoan Kiem tó mellett

Amikor tehát vajas zsemlét akartam enni, akkor mindig vettem egy nagy zsemlét a szállodám közelében lévő sarki zsemleárustól, amiért 5000 dongot szoktam fizetni. Ez kb. 55 forint, tehát a magyarországi zsemle áraknak a duplája, viszont a zsemle is kétszer-háromszor nagyobb annál, mint amilyeneket Európában gyártanak. Itt a turista központtól távoli helyen is láttam az egyik sarkon egy csomó zsemlét lerakva egy nagy kosárban a földre, itt is odaadtam az eladónak az 5000 dongot, viszont ő ezért most ezen a helyen két nagy zsemlét adott. A görögdinnyének viszont itt is elképesztően magas az ára, kilója 30 ezer dong. Magyarországon ennek a harmadáért árulják ezt a gyümölcsöt, a szomszédos Thaiföldön pedig még ennél is olcsóbban. A másfél literes ásványvizet is drágábban adják, mint a városközpontban, itt annak darabja 15 ezer dongba kerül, tehát kb. négyszer annyiba, mint Magyarországon.

Az árak itt sincsenek sehol se kiírva, és idegen nyelvismeret híján az eladók vagy golyóstollal írják a bőrükre az árakat, vagy elővesznek a kasszából különféle színű pénzeket és azokat mutogatják, hogy olyannal kell majd fizetni Érthetetlen, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy mennyivel egyszerűbb lenne egy papírra felírni az árakat. Ha Vietnam valóban nyitni akar a külvilág felé és növelni akarja az idegenforgalmat, akkor talán ezzel kellene kezdeni az erre való felkészülést. Ehhez túl nagy beruházások nem is kellenének, inkább csak egy szemléletbeli változás.

A kongresszus programjai közül érdemes megemlíteni két magyar vonatkozású hírt. Az egyik az, hogy a 2012. évi UEA szépművészeti versenyen a Kongresa Kuirero szerint “Honora mencio” díjat kapott az esszé kategóriában Pásztor Adrienn az “Ombro en lumo” cimű művéért. A másik pedig az, hogy az UMEA, a Nemzetközi Orvostudományi Eszperantó Szövetség is ülést tartott a kongresszus alkalmából és azon felolvasták dr. Ferenczy Imrének, a szervezet tiszteletbeli elnökének az üdvözlő levelét. Ebben az elnök úr tájékoztatta a résztvevőket a csehországi Opavában megtartott Nemzetközi Orvostudományi Eszperantó Kongresszus eseményeiről.

Az Eszperantó Jogász Szövetség is tartott egy konferenciát, amelynek a fő témája az angolai ügyvédkedés történetének az áttekintése volt a portugál gyarmati időktől kezdve egészen napjainkig.

Egy különleges vietnámi művészeti ágnak a megtekintésére is lehetőség volt a kongresszus utolsó előtti napján: a Thang Long vízi bábszínház ezen a napon eszperantó nyelvű műsorral szórakoztatta a közönséget.

A hivatalos záróünnepségre szombaton került sor és ezt a nagyszámú résztvevő miatt újból az egyetemi nagycsarnokban tartották meg. A nemzetközi szervezet elnöke, az indiai Probal Dasgupta professzor záró beszédében párhuzamot vont az eszperantó világmozgalom nemes stratégiai célkitűzései és a Nobel díjas indiai költő, Rabindranath Tagore eszméi között. Tagore (ejtsd: Tagór), aki Balatonfüreden járván egy fát is elültetett a Nobel díjasok emlékparkjában, ugyanazokat a nemes eszméket vallotta, mint az eszperantó nyelvet megalkotó lengyel szemorvos, Ludoviko Lazaro Zamenhof. Ezeknek az eszméknek a megvalósítása felé haladó úton tekinthető jelentős állomásnak a 125 éves eszperantó mozgalom idei hanoji kongresszusa, amelynek a több, mint nyolcszáz résztvevője egy közös nyelvet használva hitet tett amellett, hogy a nyelv elterjesztésének a célja a népek közötti béke, barátság és kölcsönös megértés elősegítése, és ilyen értelemben hidak építése a különféle nyelveket beszélő népek és népcsoportok között. A kongresszus résztvevői ütemes tapssal fogadták el a kongresszus záró nyilatkozatát majd a kongresszusi zászló továbbadásával fejeződött be a nagyszabású ünnepi esemény.

A rendezvény befejeztével kirakták hirdetményeiket az utazászervező ügynökségek is az asztalokra, ők most a repülőtérre való kijutáshoz biztosították a taxikat azok számára, akik ezen a módon kívántak elmenni a szállodából. A kínai résztvevők egy csoportja azon gondolkodott, hogy egy különbuszt bérelnek, hogy ne kelljen várni a menetrend szerinti járatokra, hanem rögtön a záróbeszéd elhangzása után tovább tudjanak utazni Nanningba.

Többen voltak olyanok, akik kifejezetten csak erre a kongresszusra utaztak ide messzi országokból, akik rögtön a megérkezésük után egy légkondicionális taxival bementek a repülőtérről egy légkondicionált ötcsillagos szállodába és ott élték le az életüket a kongresszus hét napja alatt. Ők gyakorlatilag csak a szállodai szobájuk és a kongresszusi szalonok kötött mozogtak, a világon mindenhol egységes, jellegtelen szállodai ételeket ették (tojásrántotta, vagy főtt tojás, zsemle vajjal, sonkával, vagy dzsemmel, müzli tejjel reggelire teával, kávéval és dzsússzal, valamint beefsteak sült krumplival ebédre, vagy vacsorára, stb.) Ők kifizettek 5-600 ezer forintot, de semmit se láttak az igazi vietnámi életből.

Szerintem azt, hogy milyenek itt a hétköznapok, hogy élnek az emberek, mit esznek és isznak, hol, mit vásárolnak, csak akkor lehet megismerni, ha mi magunk is ezek között az emberek között élünk, az általuk használt buszokon, vagy bicikliken utazunk és ha azokon a helyeken ebédelünk és vacsorázunk, ahol a hétmillió vietnámi ember a hanoji utcákon. És ha beszélgetünk velük az étkező helyeken, a piacokon, az utcákon, vagy akár a Hoan Kiem tó melletti park árnyas fái alatt.

Emiatt úgy gondolom, hogy talán még ennek a rövid útibeszámolónak az olvasói is reálisabb képet kaphattak és jobb bepillantást nyerhettek a délkelet-ázsiai emberek mindennapi életébe, mint akik félmillió forintért, vagy esetleg még többért ideutaztak és a helyi közösségtől való exkluzív elkülönülésben részt vettek a kongresszusi eseményeken és a számukra szervezett méregdrága kirándulásokon végighallgatták az idegenvezetők sztereotip szövegeit a meglátogatott ország politikai, gazdasági és kulturális helyzetéről. (Folyt. köv.)

dr. Márkus Gábor

Vélemények

Hozzászólás küldése