850 éve hunyt el Nerszesz Snorhali örmény tudós és költő

(a kép forrása EZ)
Az évforduló hivatalosan felkerült az UNESCO 2022/23-as naptárába, amely sorra veszi, mely kiemelkedő személyekről tartanak majd megemlékezéseket. Ennek jegyében az UNESCO párizsi székházában „Nerszesz Snorhali, angyal a Mennyből [Angel of Heaven]” címmel tudományos konferenciát rendeztek 2023. június 27-én. Az eseményhez kapcsolódóan e témában kiállításmegnyitót is tartottak.
Nerszesz Snorhali (névváltozatai: Nersēs, Nerses Shnorhali, Kegyelemteljes Szent Nerszesz) 1102-ben született Dzovk várában, Kilikiában (ma Törökország) előkelő család sarjaként. Fiatalon egyházi pályára lépett, püspökké szentelték, 1066-ban katolikosszá választották, Kilikia legfőbb örmény egyházi méltósága lett. Nehéz történelmi időkben bizonyult jó vezetőnek, a keresztények egységéért munkálkodott. 1173. augusztus 13-án hunyt el. Schütz Ödön armenológus szerint reneszánsz személyiség volt, aki nagy hatással volt az utókorra is: új ízlést, új stílust, új műfajokat és versformákat honosított meg az örmény irodalomban. Vallásos énekei az örmény énekkánon napjainkig megbecsült darabjai. Négyezer soros Jézus, a Fiú (Hiszusz vordi) című epikus költeményében a Bibliára alapozva beszéli el a történetet egészen a végidőkig. Főművének tartják a Siralom Edessza elestén (Voghb Edeszio) című elbeszélő költeményét, amely a város 1141-ben történt muszlim bevételéről szól. Magyarul kevés műve olvasható. Újabban az Erdélyi Örmény Gyökerekben jelent meg néhány fordítás, Műfordítás-adatbázisunkban megtalálhatók. Az OIK Zeneműtárában két CD-n (katalóguslink1 és katalóguslink2) és egy kottagyűjteményben találkozhatunk a műveivel.
Dörgő Tibor
Vélemények
Hozzászólás küldése