Francia irodalmi díjak 2017 : Kávészünet

Francia irodalmi díjak 2017

Irodalmi díjak

Irodalmi díjak

Idén is elérkezett a legnagyobb irodalmi díjak kihirdetésének időszaka Franciaországban. A szeptember elején kezdődő válogatások nem csak az íróknak, de a könyvkiadóknak is izgalmas heteket jelentenek. Franciaországban szinte minden hétre esik valamilyen irodalmi díjátadó. Azonban a most átadásra kerülő díjak a legjelentősebbek.

A válogatás három fordulós: szeptember első felében kerül sor az elsőre, és általában 10-15 cím kerül fel a listákra. Majd ezt követi október közepe táján és végén még két forduló, hogy a végére már csak általában 4-5 cím maradjon versenyben. A díjak kihirdetésére november elején kerül sor, óriási médiafigyelem közepette.

Kivétel ez alól a Grand Prix du roman de l’Académie Française, melynek csak két fordulója van, és idén október 26-án adták át a díjat. A díjazott, Daniel Rondeau Mécaniques du chaos című regénye (Grasset kiadó) csak a második fordulóban került fel a listára. A szerző 1948-ban született: író, lapkiadó, diplomata. Művében a terrorizmust és a mai modern, kaotikus, kiüresedett világot mutatja be a politika, az üzleti világ és a vallás összefonódásában.

November 6-án két díjat is kihirdetnek ugyanabban az étteremben (Drouant), Párizsban: a Goncourt és a Renaudot díjakat.

A Goncourt díj a legismertebb és a legnevesebb irodalmi díj Franciaországban 1903 óta. Anyagi juttatást ugyan nem nyújt (egy 10 eurós csekk), de annál nagyobb az elismertség, a hírnév, ami vele jár. Természetesen a díjazott mű kiadója is részesül a média figyelemből, hiszen itt nem csak a művek, de a kiadók is versengenek. Idén mindkét díjazott mű témája a második világháborúhoz kapcsolódik.

A Goncourt díj nyertese Éric Vuillard L’ordre du jour című regénye (Actes Sud kiadó). A mű az Anschluss-t, a náci Németország által elfoglalt Ausztriát mutatja be. A szerző 1968-ban született: író, filmrendező. 1999 óta jelennek meg regényei.

A Renaudot díj, melyet ellen-Goncourt-nak is szokás hívni, idei nyertese Olivier Guez La disparition de Josef Mengele című regénye, mely a nácik hírhedt orvosának 1949-es Argentínába szökéséről és 1979-es haláláról, illetve az e két dátum között eltelt időszak történéseiről szól. A szerző 1974-ben Strassburg-ban született és ez a második regénye.

November 7-én hirdették ki a Prix Décembre győztesét. Ezt a díjat 1989-ben, eredetileg Prix Novembre néven alapították. 1998-ban Pierre Berger (1930-2017 üzletember, mecénás) vette át a díj mecénási szerepét, és ekkor változtatták meg az elnevezést is. Az idei díjazott Grégoire Bouillier Le dossier M című 800 oldalas önelemző regénye. Egy szerelem története a titokzatos M-mel.

A szerzőnek, aki 1960-ban született, eddig 3 műve jelent meg Rapport sur moi, L’Invité mystère, Cap Canaveral.

November 8-án a Prix Femina eredményhirdetése következett. A díjazott mű Philippe Jaenada La serpe (Julliard kiadó) című regénye. Egy hármas gyilkosság történetét meséli el, melyet 1941-ben Henri Girard követett el (az apját, a nagynénjét és a házvezetőnőt ölte meg). Mindössze 19 hónapot töltött börtönben, majd kiszabadulva Venezuelába szökött. 1950-ben visszatért Franciaországba Georges Arnaud álnéven, magával hozva a Félelem bére című klasszikussá vált regény kéziratát, melyből a szintén klasszikus film is készült. Ennek a misztikus történetnek a szálait próbálja felfejteni az író a regényben.

 Idén a Prix Interallié kihirdetése (szintén november 8.) helyett egy újabb fordulót iktattak be a zsűri tagjai, és a díjkiosztót november 22-re napolták el. Esélyesként ebben az utolsó körben felkerült a döntősök közé az az Alice Zeniter, akinek 2013-ban jelent meg Sombre dimanche című regénye, mely Magyarországon játszódik (magyarul Szomorú vasárnap címmel jelent meg). Mostani művének címe L’art de perdre.

Utolsóként a Prix Médicis-t hirdették ki november 9-én. Ennek díjazottja Yannick Haenel Tiens ferme ta couronne című regénye (Gallimard kiadó). Egy furcsa, őrült történet egy forgatókönyvíróról (a szerző alteregója), aki egy 700 oldalas forgatókönyvet ír Herman Melville életéről, ám azt senki nem akarja megfilmesíteni. Ekkor találkozik Michael Cimino-val (Szarvasvadász, A paradicsom kapuja rendezője), és őrültebbnél őrültebb dolgok történnek, míg végül is a filmből nem lesz semmi, de a regénybeli szerző ír egy újabb művet, egy regényt.

Yannick Haenel (1967) eddig 7 regényt írt. A Cercle című műve 2007-ben Prix Décembre-t kapott, míg a Jan Karski-val 2009-ben elnyerte a Prix Interallié-t.

Yannick Haenel művei az OIK kataógusában

Eric Vuillard az OIK katalógusában

Grégoire Bouillier az OIK katalógusában

Vélemények

Hozzászólás küldése