2013 december : Kávészünet

Boldog ünnepeket kívánunk!

Boldog ünnepeket!

Boldog ünnepeket kívánunk!

Könyvmenhely karácsony 2013

Könyvmenhely karácsony 2013

Könyvmenhely karácsony 2013

Kedves Olvasóink!

A Könyvmenhely részére tett felajánlásokból vásárolt új dokumentumokkal kívánunk szép ünnepeket és boldog új évet! Köszönjük az eddigi támogatásukat, a könyvtár állományának gyarapításával reméljük minden olvasónk kedvére tehetünk! Az idén befolyt összegből az alábbi DVD-ket szereztük be:

Év dolgozója 2013

Árgyelán Erzsébet (jobbra) átveszi a díjat az OIK főigazgatójától

Árgyelán Erzsébet (balra) átveszi a díjat az OIK főigazgatójától

Idén is választottunk Év dolgozóját! A díjat nyolc éve alapítottuk azzal a céllal, hogy ezzel is elismerjük az adott évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársunkat, aki hozzáállásával, magatartásával, szorgalmával kivívta a kollégák megbecsülését. A nyertest kétfordulós, titkos szavazással választjuk meg magunk közül, minden év decemberében. Szavazni bárkire lehet a dolgozók közül.

2013-ban az ‘Év dolgozója az Országos Idegennyelvű Könyvtárban’ címet Árgyelán Erzsébet nyerte el, amelyhez szeretettel gratulálunk!

Árgyelán Erzsébet könyvtáros, szlovák nemzetiségi referens, bibliográfus kolléganőnk kis megszakítással hosszú évtizedek óta dolgozik az OIK-ban. Több nyelvet beszél, ismer, a magyarországi szlovák nemzetiségi kulturális életben aktívan részt vesz, kiváló kapcsolatokkal rendelkezik, szorgalmas, megbízható, segítőkész munkatárs. Ezt ismerték el az intézmény munkatársai a díj odaítélésével.

Tavasz a Szentföldön

Tavasz a Szentföldön

Tavasz a Szentföldön

9. Egymillió év és egymillió sékel

Mennyire relatív a tér és az idő és mennyire jelentéktelen az emberi történelem a világmindenség tízmilliárd években mérhető történéseihez képest. Ez a felismerés jutott az eszembe, amikor végighallgattam Jeruzsálemben a keleti ember gondolkodásmódját illusztráló régi történetet. Eszerint az egyszeri öreg zsidó az alábbi módon beszélgetett a világ teremtőjével, az Istennel:

– Mennyi Neked Uram egymillió év?
– Annyi, mint Neked egy pillanat.
– És mennyi Neked egymillió sékel?
– Annyi, mint Neked egy garas.
– Hát nem tudnál akkor nekem adni egymillió sékelt?
Hiszen az Neked csak annyi, mint nekem egy garas.
– Egy pillanat – felelte az Örökkévaló. Tovább »

A hét könyve

Györei Zsolt és Schlachtovszky Csaba: Emmuska

Györei Zsolt és Schlachtovszky Csaba: Emmuska

Bizarr ötlet ketten írni egy regényt, Györei Zsolt  és Schlachtovszky Csaba mégis így tettek, és megszületett közös regényük: Emmuska. 

A kackiásan rendhagyó nemzeti vadregény szüzséje a dualizmus korának Magyarországát tárja az olvasó elé. A történelmi regényből kiderül mi köze Emmuskának, a Londonba szakadt magyar grófnőnek és karótnyelt angol férjének a Ferenc József császár ellen készülő aljas merénylethez.

De mi szükség ehhez egy világhírű cimbalomfenoménre? És mi köze mindehhez a Tiszaszalókot rettegésben tartó Prémes Rémnek? Min múlik végül, hogy botrányba fullad-e az Ezredévi Kiállítás Budapesten? S vajon gyorsabb lehet-e egy betyárból omnibuszlovassá vedlett csirkefogó, mint a frissen felavatott millenniumi földalatti? Felülkerekedhet-e az angol virtus a magyar hidegvéren?

Mindez és még az ellenkezője is kiderül. Cserfes szobalányok, tökkelütött postamesterek, huncut apácák és ármánykodó arisztokraták, kotnyeles fürdőorvosok és westernrajongó tanítók kapkodják ki egymás kezéből az elbeszélés fonalát ebben a fergeteges humorú, szövevényes könyvben, ahol semmi sem az, aminek látszik.

Szerk.: Tálos Irén

Év olvasója 2013

Év olvasója 2013 - Schunk László

Év olvasója 2013 – Schunk László

Ötödik alkalommal rendeztük meg az Év olvasója választást Könyvtárunkban. A díjat 2009-ben alapítottuk, ezzel is szerettünk volna közelebb kerülni olvasóinkhoz. Célunk a könyvtár beiratkozott olvasói közül egy olvasó kiválasztása kétfordulós, titkos szavazással, aki az adott évben a könyvtárunkhoz való hűségével, lojalitásával, korrektségével, kedvességével kivívta munkatársaink elismerését. A díjra az Országos Idegennyelvű Könyvtár valamennyi beiratkozott olvasója jelölhető.

A 2013. évi szavazáson az Országos Idegennyelvű Könyvtárban az Év olvasója SCHUNK LÁSZLÓ lett, amelyhez szeretettel gratulálunk!

Schunk László évek óta rendszeres látogatónk, kiváló szakember és ember. Nem celeb, nem híresség – bár saját berkein belül nagyon is ismert a neve. Aki egyszer-egyszer összefutott vele már az épületben, biztosan nem felejtette el: gyönyörű őszes haj, bajusz, kedves mosoly. Népes családja van, unokái születésének hírét ugyanúgy megosztja munkatársainkkal, mint egy-egy zenei eseményt, vagy azt a bizonyos mosolyát! Köszönjük, hogy szereti könyvtárunkat, és bízunk benne, hogy még hosszú ideig olvasónk marad!

Légy az önkéntesünk!

OIK Önkéntesség

OIK Önkéntesség

Mennyire lehet izgalmas hely egy könyvtár? Derítsd ki magad! Légy te is önkéntes az OIK-ban!

Kínai nyelvet anyanyelvi szinten beszélő önkénteseket keresünk az OIK-ban márciusban megnyíló ‘Kínai Sarok’ kialakításának munkálataihoz. Hetente maximum 10 órát kellene tevékenykedni, előre megbeszélt időpontokban.

Jelentkezési határidő: 2014. január 05.

Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: igazgatosag@oik.hu ; A levél tárgya “önkéntesség” legyen.

A hét könyve

Littkei-Móricz Imre: Kirekesztetten

Littkei-Móricz Imre: Kirekesztetten

Littkei-Móricz Imre Kirekesztetten című  memoárkötete a szerző magánkiadásában 2013-ban jelent meg.

Móricz Zsigmond 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, aki fogadott lánya lett. Róla az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében. Irodalomtörténeti szempontból joggal tekinthetjük az író utolsó múzsájának, akiről Német László azt írta: „Csibe – Árvácska – Erzsike : a Móricz Zsigmond utolsó költeménye”

A Kirekesztetten című könyv szerzője Móricz Imre (Littkey Imre) az író fogadott gyermeke, Csibe fia. 1935. április 14-én született, édesanyja betegsége miatt alig egy évesen került a Gyermekmenhely gondozottjaként nevelőszülőkhöz Zagyvarékasra. Az ott töltött éveket megszakította az a mintegy egy éves rövid időszak, amelyet Móricz haláláig Leányfalun töltött, s amelyről így emlékszik: „Az életem regényében Móricz Zsigmond Tiszacsécsét boldog  szigetnek nevezte. Ha neki Csécse volt a mindenható  boldog sziget, akkor nekem az ő Leányfaluja volt az, hiszen az alatt az alig több, mint egy év alatt, amennyire gyermekeként az ő házában, családjának tagjaként  élhettem, az maga volt a valóságos csoda! Lelencsorból a paradicsomba!” Tovább »

Elérhető a JSTOR adatbázis

JSTOR

JSTOR

Kedves Olvasóink! Könyvtárunkban elérhetővé vált a népszerű JSTOR adatbázis.

A multidiszciplináris adatbázis angol nyelvű folyóiratok teljes szövegű anyagához biztosít hozzáférést. A három tematikus gyűjteményben jelenleg 68 folyóirat érhető el használóink számára.

Az  OIK-ban elérhető tematikus folyóiratcsomagok:

  • Language & literature (35 folyóirat)
  • History (23 folyóirat)
  • Music (10 folyóirat)

 Néhány ismertebb folyóiratcím a kínálatból: American Art, The American Historical Review, Journal of Asian History, The Journal of Modern History, Black Music Research Journal The World of Music, Yearbook of Traditional Music,The Edgar Allan Poe Review, The English Journal, International Journal of American Linguistics…

Az adatbázisban megtalálható folyóiratok tartalma többféle szempont szerint kereshető, az egyes cikkek PDF formában olvashatóak, személyes használatra letölthetőek.

Jó kutatást és tanulást kívánunk legújabb adatbázisunkhoz!

A JSTOR-ról bővebben: http://www.jstor.org/ és http://www.eisz.hu/hu/licenszek/osszes/JSTOR/licensz.html

Az OIK-ban elérhető további online adatbázisok listáját a linkre kattintva érheti el

Zárva tartás / Library Closed

Zárva tartás / Library Close

Zárva tartás / Library Close

Korábban »