2008 december : Kávészünet

Orosz Booker: Idén Jelizarov Könyvtárosa

A 20000 dollárnyi összeggel járó Orosz Booker-díjat idén Mihail Elizarov érdemelte ki. Külön öröm (legalábbis számomra), hogy a díjazott mű címe: Könyvtáros (“Библиотекарь”).

A Könyvtáros borítójaÚjabb öröm, hogy a (provokatívnak nevezett) 2007-ben kiadott mű az OIK-ban is megtalálható, ráadásul most, a bejegyzés írásának idején benn is van (másik kötetével együtt).

Elizarov 1973-ban született Ivano-Frankivszk-ben (Ukrajna) és elég sokrétű ember: előbb orosz irodalmat és nyelvészetet hallgatott, majd operaénekesként végzett, ennek utána pedig filmrendezői tanulmányokat végzett Hannoverben. Elizarov életéről és munkásságáról az érdeklődők többet is megtudhatnak a KönyvesBlogon vagy az Új KönyvPiac oldalán.

Év végi (és eleji) nyitva tartás

Ünnepi nyitva tartás az OIK-banRemélhetőleg 2008-ról 2009-re “virradóan” senki nem fogadja meg, hogy nem megy többet könyvtárba. Ennek reményében januárban is számítunk mindenkire – persze addig még jócskán van idő, de nem árt, ha itt is feltüntetem az Országos Idegennyelvű Könyvtár nyitva tartását az elkövetkező hetekre.

Az első komolyabb változás, amiről mindenképpen érdemes tudni, az az, hogy december 20-án, szombaton a könyvtár nyitva lesz, mégpedig délelőtt 10 órától délután 17 óráig. Ezt követően szinte az utolsó percig szolgálunk és szolgáltatunk – december 23-án este 20 óráig várunk mindenkit, aki olvasnivalót szeretne a hosszú téli estékre.

Annál is inkább, mert 2008. december 24-től egészen 2009. január 4-ig a könyvtár zárva lesz. Remélem azért, hogy a kikölcsönzött könyvek mindenkit kárpótolnak valamelyest!

2009. január 5-től aztán újra teljes gőzzel működünk, délelőtt 10 órától újra várunk mindenkit, hogy kicserélje a kiolvasott könyveket ki-nem-olvasottakra! És még valami: 2009. január 10-én, szombaton is nyitva tartunk, ami – gondolom – jól fog jönni a vizsgákra készülőknek (is).

Ez lenne tehát a “téli menetrend”, vizuális típusú emberek egyébként az Eseménynaptárból is tájékozódhatnak!

“Könyvtár, Esélyegyenlőség, Minőségmenedzsment…” – Továbbképzés az OIK-ban

Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2008. november 26-án lezajlott a “Könyvtár, Esélyegyenlőség, Minőségmenedzsment: Eredmények és tervek a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek valamint a fogyatékossággal élők könyvtári ellátása terén” című egész napos szakmai továbbképzés.

Képek a továbbképzésről

A szakmai továbbképzésnek hat előadója volt. A programot Mender Tiborné az Országos Idegennyelvű Könyvtár főigazgatója nyitotta meg. Ezután Dr. Skaliczki Judit főosztályvezető helyettes, az OKM Könyvtári Osztályának vezetője ismertette a nemzetiségi könyvtári ellátás eddig elért eredményeit és a jövőbeli fejlesztési irányokat, rámutatott arra, hogy a nemzetiségi terület az országos könyvtári stratégia igen lényeges eleme. Dr. Bartos Éva a Könyvtári Intézet Igazgatója a fogyatékossággal élők könyvtári ellátásával kapcsolatos stratégiáról, az ezen a téren felmutatott eredményekről, és szakmai újdonságokról tartott előadást. Péterfi Rita a Könyvtári Intézet munkatársa a romák könyvtárhasználatával kapcsolatos tapasztalatokról számolt be. Kiemelte a romák könyvtári ellátásával kapcsolatos sikereket, de a kudarcokról is említést tett.

Képek a továbbképzésről

A délutáni programban Dr. Tapolczai Gergely a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének főtitkára ismertette a siketek és nagyothallók könyvtári ellátásával kapcsolatos tapasztalatokat és az ezen a téren még megoldásra váró problémákat. A kommunikáció gördülékenységét jeltolmács biztosította. Ezt követően Osztrozics Katalin és Papp Anna Mária előadást tart az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a minőségmenedzsment elveinek alkalmazása során a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek valamint a fogyatékossággal élők könyvtári ellátása terén elért eredményekről, és a jövőben megvalósítani kívánt tervekről. Minden előadás után vita következett, amelynek keretében a résztvevők megvitatták a felmerült szakmai kérdéseket.

Képek a továbbképzésről

A továbbképzés témája szakmai körökben érdeklődést váltott ki. A 45 résztvevő között ott voltak az OKM, a MEH, a Könyvtári Intézet, a SINOSZ, a megyei könyvtárak, szakkönyvtárak, könyvtárosképző felsőoktatási intézmények munkatársai, civil szervezetek ésa szakmai sajtó képviselői.

Papp Anna Mária